Forrás: Dr. Szűcs Lajos: Galambjaink

Kültakaró:

• A bőr a testet zárt takaróként borítja. Határfelületet képez a környezet felé, biológiai védelmet nyújt a külső behatolásokkal szemben. Rajta a repüléshez nélkülözhetetlen tollakon kívül a galambok más függelékes képződményeket is viselnek.
• A külső bőr:
  • A három rétegből álló külső bőrt a felépítésében részt vevő hám-, kötő-, zsír-, izom- és idegszövet teszi működőképessé. A bőrnek a tollal borított részeken vékony, pikkelyekkel fedett külső rétege a tollatlan felületeken erős szarurétegbe megy át és létrehozza a csőrkávák és a karmok szaru tokját, valamint a csűd és az ujjak szaru pikkelyeit. A bonyolult felépítésű bőr ellátja a védőtakaró, a hőszabályozó, a raktározó, az érzékelő és a kiválasztó szerv szerepét. 
  • A külső bőr kitágult véreibe szükség esetén a teljes vérmennyiség 10 %-a is beáramlik. Ilyen módon a máj, a lép és a vesék tehermentesülnek a vértárolás feladatától. A kötőszöveti rétegben zsírszövet is van, amelyben a zsíroldékony D- és E-, s részben az A-vitamin is tárolódik.
  • A külvilág és a szervezet közötti érintkezést a külső bőr érzékelő testecskéin át, fájdalom-, nyomás-, hideg- és melegérző pontok segítségével tartja fenn. A galamboknak az emlősökkel ellentétben nincsenek sem verejték, sem faggyúmirigyeik. Csak a külső hallójáratukban találhatók úgynevezett fülzsír mirigyek, és az utolsó keresztcsonti csigolya tájékán helyezkedik a farktőmirigy. A farktőmirigy váladékát a galambok tollazatuk rendezése közben, annak felületére kenik. 
• A tolltakaró:
  • A galamb teljes tollazata hozzávetőlegesen 6000 tollból áll. Védelmet ad a hideg és a nedvesség ellen, s kedvező feltételeket biztosít a repüléshez. A pigmentet tartalmazó tollak a színek hordozói.
  • A még tollatlan, fiatal vagy a kopasztott galambon jól látható, hogy a tollak nem egyenletesen borítják a bőrt. Felismerhetők tollszemölcsöket tartalmazó részek, és jól elkülönülnek a toll nélküli, csupasz mezők. A tollszemölcsök száma 12. A páratlan homloki és tarkótáji tollszemölcsök, valamint a törzsfejlődés folyamán összenőtt begyi és háti tollszemölcsök kívül valamennyi többi páros, s az ellenkező oldaliak egymás tükörképei. 
  • A kifejlett toll részei: a cséve, a nyél, a gerinc, zászló, az ágak, a sugarak.
  • A cséve üreges, áttetsző, hengeres alakú. A fiatal, fejlődő toll a cséve végén helyezkedő, köldökön át a tollhüvely szemölcsből táplálkozik. Ezért tartalma véres, nedvdús (tokos állapot). A kifejlett toll csévéjében a véres, táplálóanyagot szállító részeket a levegőt tartalmazó szarusejtekből álló, fehér színű "toll lelke" váltja fel.
  • A cséve a hozzá hasonló szerkezetű és anyagú, kopasz nyélen át folytatódik a gerincben, mely a toll hosszanti tengelye. Tompítottan négy élű, átlátszatlan, fokozatosan vékonyodó, s a végén kihegyesedő. A tollzászló a gerinchez hegyesszögben csatlakozó ágakból és az azokból kiinduló, a gerinccel párhuzamosan futó sugarakból (ágacskákból) áll.
  • A kontúrtollak zászlói simák, mivel a sugarak horgaikkal a szomszédos ág sugarának kalap karima-szerűen felfelé hajló széleihez kapcsolódnak. A tollak szaruképződmények, főleg fehérjékből és ásványi anyagokból állnak. Alakjuk, szerkezetük és feladatuk szerint megkülönböztethetők: kontúrtollak, pelyhek, félpelyhek és fonáltollak.
  • A kontúrtollak evező-, kormány- és fedőtollakként képezik a galamb testének takaróját és meghatározzák az egyed külső alakját. Cserépszerűen egymásra zárva a tollazat fő részét alkotják. 
  • A kontúrtollak a bőrben mélyen helyezkedő, szilárd csévéből, nyélből, gerincből és helyezkedésük szerint különböző alakú és szélességű zászlóból állnak. Az evező- és a kormánytollak hosszúak, viszonylag keskenyek, erősek, nagy az ellenállóképességük.
  • Az evezőtollak száma egy-egy szárnyban 20. Közülük a külső tízet elsőrendű- vagy kézevezőkként, a belső tízet karevezőkként is nevezzük. 
  • A kormánytollak a farok nagy tollai. Számuk legtöbb fajta esetében - a vad őssel megegyezően- 12. A kormánytollakat több izom mozgatja, amelyekkel egymástól függetlenül felemelhetők.
  • A kormánytollak tövén, helyezkedésük szerint megkülönböztethetők a farokfedők és a faroktámasztók. Jellemzőik: a vékony, kerek cséve, az alul ovális, fentebb négyszög keresztmetszetű szár, valamint a legtöbbször szélesebb és puhább belső zászló, Megkülönböztethetők a belső és az alsó kar, a fej, a nyak és a test fedőtollai.
  • A pehelytollak a kontúrtollak alatt helyezkednek. Gyenge, puha a száruk és rövid tűszerű a csévéjük.
  • A frissen kelt fiókák testét sárga színű, fonálszerű fióka-pelyhek borítják, amelyek még a bőrben rejtve helyezkedő tollkezdemények borzolt végei. A fiatal toll pelyheinek maradványai a pár hetes fiókák fedőtollainak hegyén még láthatók. A pehelytollazat a kifejlett állat testfelületén nem egyenletesen helyezkedik, hanem mindkét oldalon két pásztát képez.
  • A félpehely tollak vagy álpelyhek: Az apró fedőtollaktól finomabb ágaikkal különböznek, amelyek csak a zászló vége felé fekszenek egymás mellett. Alul a pehelytollakhoz hasonlóan borzoltak. Állandóan növekedve, ágaik végei folyamatosan szétesve a tollpúder anyagát adják. A tollpúder termelésére a pehely- és a kontúrtollak is képesek. A feszes és kemény zászlók csak kevés, a hullámosak több púdert képeznek. Az igen finom részecskékből álló tollpúder megakadályozza a tollak összetapadását. 
  • A tollpúder a dúcban képződő porral együtt, érzékeny egyénekben allergiás tüdőgyulladást idézhet elő. Ez az úgynevezett „galambász-tüdő”.
  • Fonáttollak (szőrtollak): 2,5-7 cm hosszú, nagyon finom, visszafejlődött tollak, amelyek egyetlen hosszú szárból állnak. 
• Tollalakzatok:
  • A hegyes konty: A fejtető hátsó részének és a tarkótájéknak felfelé irányuló tollai képezik. Közös csúcsuk a fejtető vonaláig vagy azon kissé túl ér. Legtipikusabb e fejdísz a pirók és a svájci színes galambfajtákon.
  • A fésű: Tollai a hegyes kontyéval megegyezően felfelé nőnek, de ez a képződmény fültől-fülig érve, úgynevezett kagylót hoz létre. Ennek két végét a fülek tájékán, többnyire tollforgóból induló rozetta zárja. A nyak hátsó élének tollai a fésű alatt folytatódhatnak függőleges élt képző sörényben. Ha a fésű végein nincs rozetta, az alakzat neve lapát konty.
  • Csőrrózsa: Bizonyos dobos és színes galambfajták, de számos keringő fajta homlokát díszíti előre és két oldalra vagy körkörösen futó tollakból alakult csőrrózsa. Tollai hosszuknak megfelelően takarják a homlokot, szélsőséges esetekben a szemeket is, elöl pedig a csőr hegyéig érnek.
  • A mellfodor: A sirályka fajták mindegyikére jellemző. A begy közepéről induló és csaknem a torokig nyúló tollforgó hozza létre úgy, hogy a tőle induló tollak nem lefelé, hanem többségükben a nyak oldal felé nőnek.
  • A mellpárnák: A mell legszembetűnőbb tollalakzatai, melyek csak a kínai és a chorrera (spanyol) galambfajta kizárólagos jellemzői. Kialakulásukat a szárnybúbok között vízszintesen futó tollforgó teszi lehetővé. Lágy tollal a forgó vonalától részben felfelé és a toroktájig érnek. Lefelé irányuló része a mellhajlatig borítja a begyet.
  • A gallér: A toroktájon és hozzá csatlakozva a pofákon felfelé növekvő tollakból alakul ki. Ugyancsak a kínai galambokra Jellemző. A combrózsa dús, pehelyszerű tollakból álló pamacs, mely a lábszárak (alsó-combok) felületén helyezkedik úgy, hogy a szárnyhajlatokat is érinti.
  • A paróka: A parókás galambokra jellemző tollalakzat. A nyak oldalainak alsó részén helyezkedő tollforgókból a dús, erősen megnyúlt, szálas jellegű tollak sugár szerűén minden irányba nőnek. A nyak hátsó éle felé törekvők hozzák létre a sörényt, a felfelé irányulók és a fejtetőn túlérők a kalapot, amely a fejre borul, de azt nem érinti, s végül a nyak elejét a csőrhegytől a mell aljáig takarók a láncot. A paróka három részének éle a tenyésztés mai fokán szabályos kört zár be.
  • A szemernyő: A szemgyűrűk feletti, két oldalt szimmetrikusan helyeződő, megnyúlt tollak együttese. Csak kevés fajtán fordul elő. Szélsőséges esetben a szemeket teljesen takarja.
  • A fodrosság: A szárnypajzsok szembetűnő toll módosulása. Kezdetleges fokon bármely fajtán mutatkozhat, de tökéletes formájában csak a fodros fajtára jellemző. A megnyúlt fedőtollak gerince dugóhúzó szerűen, legalább kétszer megcsavarodott, s csigákba rendeződött. Az evezők és a kormánytollak zászlóinak széle hullámos.
  • Harisnyás az a galamb, amelynek csüdjét és ujjait rövid, de a felületet zártan takaró, apró tollak borítják. A harisnya tollai a lábvégeken annyira megnyúlhatnak, hogy az ujjak közötti réseket fedik. 
  • Lábtollas (gatyás) a galamb, ha a csüdjének és külső ujjainak oldalából kifelé irányuló, erős, hosszú tollak erednek. A tollas lábhoz tartoznak a sarkantyúk, amelyek a lábszárról indulva, lefelé és ferdén hátrafelé nőnek.
  • A kormánytollak száma: Feltűnő számos fajta kormánytoll számának alakulása. A vad ős és a hozzá közel álló kultúrfajták kormánytollainak száma 12. Néhány keringő, de főleg a pergő fajták faroktollainak legkisebb mennyisége 14, de olykor 20 fölé is emelkedhet. Kivétel a pávagalamb, amelynek legyező (tányér)szerűen szétterülő farkában a kormánytollak száma a 40-et is eléri.